Innen a szobából szeretem a napsütést, de még jobban a vígjátékokat :)
Összegyűjtöttem pár kedvenc részletemet... NEVESSÜNK!!!
Jobb, mint ahogy én szomorkodom :P:(
Az utolsó, Egy rém rendes családból igazából, minden évadot feltehettem volna, mert ez csak csepp a tengerben abból a rengeteg poénból, ami benne van :D
Na sziasztok fiúk-lányok!
Visszatértem egy kicsit, gondolom mindenki nagyon örül neki :)
Hülye meleg idő... nem tudom ti hogy vagytok vele, de én azt szeretem a legjobban, mikor elég egy rövidujjú póló és egy farmerdzseki. Ki nem állhatom a hőséget! Itt a városban, a betondzsungelben meg egyenesen elviselhetetlen a 35 fok.
Bár mostanában elég változékony az időjárás, hol esik, hol megsülsz, mégis inkább a borús időt favorizálom.
Valamelyik nap, ültem a gépem előtt (mellettem van az ablak)... az ég dörögni kezdett, elborult és én elememben éreztem magam.
Az eső rákezdett, igazi kis vihar kerekedett ki a csöppnyi haragos felhőből, én pedig élveztem az ablakon beáradó friss levegőt. Betakaróztam, a fotelt az ablak felé fordítottam, a zenét felhangosítottam a fülemben és néztem a sötétszürke eget, a hajlongó fákat és a zuhogó esőt... csodálatos volt. Engem ez jobban lázba hoz, mint a naplemente/felkelte vagy a szikrázó napsütés.
Sok olyan dologról tudtam elgondolkodni, amiket máskor elő sem vennék az agyam rejtett zugaiból. Az eső mégis kimosta belőlem.
Szerintetek ha felnézel az égre és erősen valakire gondolsz, az a másik - legyen bármily messze is - megérzi és ő is felnéz? Vajon ugyanazt az eget látja, amit én?
Képes-e egy ember megérezni, ha egy másik erősen rágondol?
Szeretném hinni, hogy igen. Még ha nem is tudatosul benne, de valahol mélyen legyen benne az a kis bújkáló érzés, hogy valakire gondolnia kell most... ne is értse miért, csak tudja, hogy meg kell tennie.
Nem tudom miért tűnik úgy nekem, hogy a vihar felerősíti az energiákat (vagy nevezzük bárhogy) körülöttünk. Nekem kiélesednek az érzékeim olyankor.
Szeretek éjjel arra ébredni, hogy a szél fütyül az ablakomon, az eső veri a párkányt...
Érdekes módon csak ebben az évben szerettem meg a vihart. Előtte féltem tőle, főleg a villámlástól és az égzengéstől (na jó, attól még mindig tartok). De mostanság inkább vágyom, mint félem.
Bolond időket élünk, ez mindenkire máshogyan hat. Rám így. Meteorológus lettem :) mellé pedig filozófiai kérdéseket vetek fel :)
A minap hallgattam meg a címben szereplő számot. Nagyon tetszik. Habár a heartbreak nem tud dancer-t csinálni belőlem, mégis érzem, hogy több van ebben a számban, mint amit füllel hallani lehet.
Egy időre búcsúzom, visszatérek a könyvemhez, ami a hűvös szobában vár rám.
Good bye.
Ja, ui: Megéreztem, hogy láttad a blogot! Megnézted ugye? Persze, hogy meg. Nem tudok hirtelen mit mondani... úgysem érted meg, amit írok, de nem is baj. Vigyázz magadra. Pont.
Tudom régen nem írtam... shame :)
Eltűntem a világ elől, mert így érzem jól magam. Jelenleg. Nem tudom, hogy mikor lesz vége bennem a fojtogató némaságnak, de talán majd jön valami, ami kiüldöz a csigaházamból. Remélem nem rossz dolog :P:)
Igazából nem is tudom, hogy mit írjak...
Amíg eszembe jut valami értelmes, olvassátok azt, ami legutóbb nagyon megfogott:
Demjén Ferenc: Nem kell, hogy megbocsáss
Mezítláb mentem a nyárból a télbe
Nagykabátban jártam napsütésben
Rájöttem már, ez voltam én
Boldog voltam, ahol megvetettek
S néhol szívtelen, hol úgy szerettek
Rájöttem már, ez voltam én
Mindig csak a felhők közt jártam
S mire végre visszataláltam
Rájöttem már, hogy lassan menni kell
Mindig csak a fényt kerestem
S végül csak egy árnyék lettem
Rájöttem már, ez vagyok én
Ref.:Nem kell, hogy megbocsáss
Megbocsátott a sors
Nem baj, hogy most így látsz
Mindegy hova sorolsz
Nem kell, hogy megbocsáss
Elég az nekem
Nem bántott senkit még
Kicsorbult életem
Soha nem hittem, hogy nem lehet másképp
S mindig viszafelé sült el a játék
Rájöttem már, ez voltam én
Mindig jöttem, mikor menni kellett
S végleg itt maradtam mind emellett
Nem értem mért, ez voltam én
Volt, amikor messzire szálltam
Többé már nem bír el a szárnyam
Elfáradt már, mégis szállni kell
Mindig álmodtam egy szebb világról
S lassan eltűnök a nagyvilágból
S még nem jöttem rá, mért vagyok én
Ref.:Nem kell, hogy megbocsáss…
A video SYGMAROM munkája, forrás: https://www.youtube.com/watch?v=9JXwBx_IAYc
Ég a szemem. Régen nem írtam már. Nem volt mit. Mostanában csak légüres tér van körülöttem.
Ösztönből élek. Itt is vagyok, de máshol is. Nem tudom a valódi énem hol van. Bármit megcsinálok, de semmit sem élvezek. Semmiben sem látom a saját lényemet, azt az embert, akinek ismertem magam.
Elegem van már a "nyálverésből"... komolyan. Elegem van már mindenből magam körül. Mégis megyek tovább.
Elizabeth: "Kín minden lépés mégis megyek tovább"
Hát így vagyok én is. Bár a kínt is tompán érzékelem, mint mindent. Minden csak egy villanásnyi időt tölt ki bennem. Elgondolkoztam melyik a jobb? Széttépve lenni a fájdalomtól vagy ez az ólmos nehézség? Egy szinten mozognak. Ez se jobb.
Szeretnék lángolni, újra érezni azt az energiát, ami régen kitöltött. Miért nem vagyok már rá képes??????????????
Sok kérdés, amire nincs válaszom.
" Nekem ez a hely már nem mond semmit. Nekem ez a hely egy rémálom. Nekem ez börtön ahol ragad a körmöm alá vakolat, tégla, máz. Ahogy kaparok tíz ujjal ki a fényre, nincs nappalom se éjszakám. Nekem ez a hely egy kényszerzubbony, nekem ez a hely egy zárt osztály. Nekem ez börtön, ahol feszül a bőrömön egy tetovált sorszám!"
Na ez van.... pont.
Jó éjt mindenkinek!
Nem fogok sok szót csépelni, hisz a lényeget tudják illetve elmondom személyesen, csak egy dolgot akarok mondani:
Drága Édesanyámnak - aki már nem lehet közöttünk-, Nagymamámnak - mind a kettőnek nagyon boldog anyák napját kívánok! Szeretem őket és kívánom, hogy boldogság kísérje sorsukat, sose sírjanak, és kapjanak meg mindent amire csak vágynak!
Köszönöm a törődést, a szeretetet, mindent, amit valaha kaptam tőlük!
"Ma már tudom...
Anya egyetlen egy adatik.
Talán iszik, ver, szóval s tettel tipor, megalázón elhajít.
Mi elhagyjuk őket, megvetve gyűlöljük, ki életet adott.
Míg mellettünk van, nem tudjuk, milyen, ha már nincs....
De talán változtathatunk...
Merd kérdezni, hogy miért, s hogyan tovább?
Merj mellé állni, felkarolni, kezét fogni, s mint egy beteg gyermeket, gyógyítani, ápolni.
Hisz Ő is ember... mint Te vagy Én, gyarló s tökéletlen lény.
Mert ítélkezni nincs jogod. Te sem vagy különb, ugye tudod?!
Gyermekként, ha elestél... fel ki segített?
Te tudod a legjobban, hogy anyád, legyen bár nevelő vagy édes, melleted állt, segített s féltett.
Lehet most rajtad a sor...
Állj elibe! Mondd, hogy anyám, szeretlek! Én örködöm feletted."
"S a lepke, a virág, minden mi érez,
Fejedre oh anyám!áldást rebeg;
De egy, ki mindenét nyeré tetőled,
Nem tud szólni, csak hallgat gyermeked."
Holnap lesz a születésnapom. Mivel hölgy vagyok, nem árulom el hanyadik, de annyi támpontot adok, hogy 23 és 25 között mozog valahol :)
Ti várjátok a születésnapotokat?
Régen vártam. 3 olyan nap volt, ami nagyon fellelkesített. Szülinap, névnap, karácsony.
Mára ebből egyik sincs. Sőt... a születésnapom évek óta az évem egyik legroszabb része. Mindig történik valami rossz. Valami különös és zavarbaejtő. Így megy ez már régóta.
Tavaly mégis nagyon vártam. Mert elutaztam valakihez, akit nagyon szerettem. Annyit ábrándoztam, hogy milyen jó lesz, mulatni fogunk és Vele lehetek (pedig drága nagymamám mindig mondja, hogy az álmodozás az élet megrontója - de sosem hallgatok rá sajnos). Menetrend szerint akkor is bebizonyosodott, hogy tévedtem. Az április 30.-a szerencsétlen. Semmi sem úgy volt, ahogy vártam, pedig igazán igyekeztem.
Lázasan, betegen bolyongtam Vele a városban hosszú órákon keresztül a hidegben, mert nem törődött azzal, hogy szállást találjon előre, mindig volt neki sokkal fontosabb dolga 8 napon keresztül... nem lett volna baj ... bírom a strapát. Kikönyörögtem, hogy keressünk egy gyógyszertárat, mert nem kapok levegőt, nem bírok nyelni, muszáj valami gyógyszert szereznem. Nagy könyörgés után csak hajlandó volt bemenni egybe (nem vagyok gyerek, csak nyelvi korlátai voltak a saját intézkedésemnek)... épp zártak. De a gyógyszerész megszánt, mikor meglátta, hogy majdnem elsírtam magam a hír hallatán.
Reménykedtem, hogy majd biztos lesz valami jó meglepetés... de persze nem volt. Ott ültem egy csodás-idegen városban, a hidegben, az utcán, éjjel 10-kor és nem tudtam hol fogjuk tölteni az éjszakát. Emlékszem arra gondoltam, hogy még 2 órán keresztül van szülinapom, még van idő.
Egy órával később elvesztettem a türelmem... addig egy rossz szót se szóltam, nem akartam, nem volt szabad... de mikor már reszkettem a láztól és a hidegtől, na meg a szomorúságtól, attól, hogy baktatok mögötte és olyan hülyén érzem magam... akkor kifakadtam. Nem lett volna szabad. Én voltam a hibás, mint mindig. A hisztis.
Megálltam, ott, az utca közepén és csak annyit mondtam: 11 óra van és te még csak annyit se mondtál nekem egész nap, hogy boldog születésnapot kívánok.
Nem válaszolt. Csak annyit morgott, hogy már megint önző vagy...
Az lennék? Lehet... De az is lehet, hogy csak annyira vágytam, hogy évek óta először eltöltsek egy boldog születésnapot azzal, akit szeretek. És éjjel 11-ig bírtam ki szó nélkül, betegen a talpalást a hidegben, azon gondolkodva, hogy mi mindent terveztem (más kérdés, hogy valakik minden tervemet romba döntötték, mint mindig - a barátaim tudják kikről beszélek)... és mi jót lehetne még kihozni ebből a helyzetből. 650 mérföldet utaztam, toleráltam sok mindent és csak egy szép napot kértem. De igazából az is elég lett volna, ha odafordul hozzám, átölel és érzem, hogy fontos vagyok és szeret és csak annyit mond: Isten éltessen.
Egy önzőnek, ennyi is elég lett volna ahhoz, hogy megtörjön az átok.
Hirtelen jött most ez az emlék, mert félek. Mert holnap lesz és nem akarom újra. Ez a vákum ami körülvesz, talán idén megóv attól, hogy csalódjak ezen a napon. Jó lenne. Átaludni az egészet és álmodni egy szépet.
Olyat, ami az egész napot csak a valóság illuziójává tompítja.
Good nigth PRINCESS!
Mindig így, éjszakának idején jön rám az írhatnék. Pedig egész nap egyedül vagyok, mégis hajnali 2 óra után nyugszik meg annyira a környék, ami előhozza belőlem a Vágyat (persze a legjobb értelemben)... azt hiszem rosszul fogalmaztam... nem a környék nyugszik meg, voltaképp én sem, inkább a levegő.
Ablakot nyitok, és addig ücsörgök a fotelben, amíg az ujjaim jéghidegek nem lesznek. Ki-be hajlítgatom őket, mint egy ragadozó madár a karmait, nézem a kézfejemen a csontok táncát. Valahogy élvezetes látni a testem szemmel látható működését, a bőr alatt feszülő inak és csontok mozgását. Kisebb filozofikus pillanat.
Sok ilyen van mostanság. Figyelek a részletekre. Túlságosan is. És elferdítem őket..
Ma, kora este szunyókáltam, mikor a csengő megszólalt. Felébredtem a hangra, de nem mozdultam. Nem érdekelt ki az és mit akar. Ennyire tompa vagyok. Érzéketlen. Ha ismerős vagy családtag lenne, szólt volna telefonon, hogy ide készül, másnak meg már csak azért sem nyitom ki. Újra elaludtam volna, de a csengés csak nem maradt abba. Emlékszem, káromkodtam magamban miközben mégiscsak feltápászkodtam a kanapéról. Nem tudtam ki áll az ajtó előtt, de utáltam, így, ismeretlenül is. Egy kislány volt, kiskamasz... láttam már a házban, de nem tudom megmondani, hogy itt lakik-e vagy csak ide jár. Leolvasta a mogorva arcomról, hogy rosszkor jött, de azért zavartan elhebegte, hogy nem tudja kinyitni a pince vasajtaját, nem tudnék-e segíteni neki?! Egye fene, meg a felebaráti szeretet, meg a segítőkészség... hogyne tudnék. Felkaptam a saját pincekulcsomat, hátha az övé rossz meg a papucsomat.
És ez volt az a pillanat... bezártam magam mögött az ajtót - kulcsra -, pedig a földszinten lakom, ha felpillantok, még a pinceajtóból is látom a saját lakásomat. De odafigyelek a részletekre... és elferdítem őket. Az futott át az agyamon, hogy mi van ha a kiscsaj most elcsal, közben meg valaki besurran a lakásba... kinéztem a rosszat egy kiskamaszból, akit valószínüleg inkább én ijesztettem meg (az arckifejezésem alapján szegény nem lehetett biztos benne, hogy tényleg velem-e a legjobb ötlet kettesben maradni egy pincében). Ennyire váltam gyanakvóvá az elmúlt hónapokban.
Erősen kellett meglökni az ajtót, hogy ki lehessen nyitni és be tudja tenni a pincébe... a gyerekbiciklijét. Na igen, ennyire tudok kombinálni. Ráadásul a végén hangos csókolommal köszönt el - kicsit megütköztem, tekintve, hogy 24 éves matuzsálem vagyok.
Egy teljesen hétköznapi helyzetből is ki lehet hozni rosszat. Mondhatnám, hogy megvolt a mi napi jócselekedetem, de nem éreztem magam jól tőle. Mert csak ott volt az a pillanat, amikor felmerült bennem, hogy biztos rosszat akar. És utáltam, hogy már nem tudom magam jól érezni egy ilyentől sem.
Furcsa napok ezek. Túl különösek.
Igazából így, hajnali 2-3 óra után a legfurcsábbak. Tompa vagyok, de éber. Szomorú, de belenyugvó. Türelmes, de türelmetlen. Minden és semmi, egyszerre... pont ezért választom mindig ezt az időpontot, hogy virtuális ajtót nyissak a világra.
Mert én tényleg akarom, hogy "mindenki jöjjön", de mégis "becsukom az ajtót". Csak most, ebben a legfurcsább időpontban engedek be mindenkit... mindenkit aki nincs itt.
Pont. Good nigth!
Komment nélkül üvölt a zene néma csendben!
Finally the hills are without eyes
They are tired of painting a dead man's face red
With their own blood
They used to love having so much to lose
Blink your eyes just once and see everything in ruins
Did you ever hear what I told you?
Did you ever read what I wrote you?
Did you ever listen to what we played?
Did you ever let in what the world said?
Did we get this far just to feel your hate?
Did we play to become only pawns in the game?
How blind can you be, don't you see?
You chose the long road, but we'll be waiting
Bye, bye, beautiful!
Bye, bye, beautiful!
Jacob's ghost for the girl in white
Blindfold for the blind
Dead Siblings walking the dying earth
Noose around a choking heart
Eternity torn apart
So toll now the funeral bells
"No need to die to prove a lie"
It’s not the tree that forsakes the flower
But the flower that forsakes the tree
Someday I’ll learn to love these scars
Still fresh from the red-hot blade of your words
...How blind can you be, don’t you see...
...that the gambler lost all he does not have...
Bye bye, beautiful
Bye bye, beautiful
Bye bye, beautiful
bye bye bye bye
(Nigthwish: Bye-bye beautiful)
"Azt mondják, a nők túl sokat beszélnek. Nos, ha valaki látott már parlamenti közvetítést, az tudhatja, hogy a szócséplést a férfiak találták fel. " (Clare Boothe Luce)
""Női sofőr" az, aki úgy vezet, mint egy férfi, és éppen ezért hibáztatják." (Patricia Legder)
"A nőkkel az a legnagyobb gond, hogy szüntetenül alkalmazkodniuk kell a férfiak nőkről alkotott képéhez." (D. H. Lawrence)
"A fickók azért nem hajlandók bevallani, hogy akár a leghalványabb fogalmuk is lenne arról, valójában mit akarnak a nők, mert akkor tenniük is kellene valamit. " (Barbara Graham)
"Kevés férfi hajlandó kimondani, "Nem tudom". A legtöbben inkább így fogalmaznak: "Itt most nem ez a lényeg!" " (Ismeretlen)
" KÖZÖMBÖSSÉG: Amit a nő érez egy férfi iránt, és amit a férfiak úgy értelmeznek, "udvaroltat magának". " (Ismeretlen)
" Boldogulni a férfiakkal, mindez igazán nem érdekes. A legnagyobb művészet boldogulni egyetlen férfival. " (Phyllis McGinley)
" Rangom alatt házasodtam, ahogy az összes nő." (Nancy Astor)
"Minden okos asszony tudja, hogy a férfi szívéhez az egóján keresztül vezet az út." (Ismeretlen)
"Amit női megérzésnek tulajdonítanak, sokszor nem több, mint a férfiak átláthatósága." (George Jean Nathan)
"Ha egy férfi hiú, hízelegj. Ha bátortalan, hízelegj. Ha kérdő, hízelegj. Olyat még senki sem hallott, hogy egy nő a túl sok hízelgéssel üldözött volna el valakit maga mellől." (Cathryn Cravena)
"Minden férfi sakál, nekünk mégis szükségünk van egyre, hogy megvédjen a többiektől." ( Marlene Dietrich)
"Sok okos fickót láttunk már buta nővel, de nemigen láttunk okos nőt buta fickóval." (Erica Jong)
"Egy nő sejtése pontosabb, mint egy férfi bizonyossága." (Rudyard Kipling)
"Egy ostoba embert lehetetlen vitában legyőzni." (William G. McAdoo)
"A régésznél jobb férjet egy asszony sem kívánhat magának. Minél idősebb lesz, a férfi annál jobban érdeklődik iránta." (Agatha Cristie)
MEGJEGYZÉS: A videót nem én csináltam, Borcsika5 munkája, gyönyörű lett! A zene miatt vettem kölcsön, remélem nem haragszik miatta!
Álmatlanság. No nem annyira a rosszkedv miatt, mint inkább amiatt, hogy minden délután alszok... olyan ez mint egy kör. Tudom, hogy nem szabad lefeküdnöm, de mégis mindig elalszok, pedig tisztában vagyok vele, hogy akkor éjjel megint nem tudok majd hajnal előtt ágyba kerülni.
Érdekes dolog ez... annyiszor kerül az életben ilyen helyzetbe az ember. Tudja, hogy valami rossz, káros mégsem tud vagy talán nem is akar rajta változtatni. Legyen az a dohányzás, az egészségtelen alvási szokások, az éjjeli evés, a nassolás, rentegeg olyan dolog, amit ki akarunk irtani az életünkből mégis újra és újra visszaesünk bele.
Ez a folyamat még olyan dolgokban is felüti a fejét, aminek elvileg boldogságot kellene okoznia. Legalább az életben egyszer mindenki kerülhet olyan kapcsolatba, amiből tudja, hogy ki kellene lépnie mégsem megy. Szerencsésebb esetben egy idő után mégis elege lesz és akkor megtöri végre a kört, szerencsétlenebb esetben ez a pont csak akkor jön el mikor már teljesen összetört és végső esetben sosem jön el az a bizonyos lépés.
Mennyit bír el a szeretet? Őszintén hiszem, hogy ez a világon a legerősebb erő. Mert hosszantartó... lehet, hogy pillanatnyi helyzetekben a düh, a sértettség, a bosszú arat győzelmet, de a szeretet az, ami még évek múlva is képes adni és befogadni.
Van ugyanilyen hosszantartó gyűlölet is, de a gyökere annak is a szeretet. Furcsa mondat? De igaz. Hisz ha valami nem fontos, azzal nem foglalkozunk, az nem képes belőlünk mély gyűlöletet kiváltani.... ha nem tudjuk a dühöt elengedni, az azért van mert mélyen még szeretünk. És annyira fáj, hogy a szeretett lény megbántott minket, amit nem lehet elviselni csak úgy, ha magunkra vesszük a gyűlölet páncálját. De a páncél alatt, ahol védtelenek vagyunk, ott a szeretet bújik meg és éli túl a megpróbáltatásokat.
Egyedül a szeretet képes várni. A hosszan tartó gyűlölet azért van, hogy a szeretet védje. Mert a szeretet nem akar meghalni, nem akarja elhinni, hogy az a lény akire irányul esetleg nem érdemli vagy nem is akarja. Nem fedi fel magát mert sokszor nem lehet, de aki elhiszi, hogy a szeretet képes gyűlöletbe fordulni az csak a jól felépített védékezési mechanizmus által elé vetített csalóka kép áldozata.
Nem kérdőjelezem meg ezt a rendszert, így van ez jól. Mindenkinek kell a védelem. Mindenkinek kell egy hely, ahol elbújhat és kivárhatja, amíg elcsitul a vihar. Vagyis amíg csillapodik egy kicsit, hisz elmúlni sosem fog. Csak távolabb és távolabb kerül, de a szele mindig ott marad. Talán innen tudhatjuk meg végül, mi is volt fontos. Hisz azok a sebek amiket egy igazán nagy és pusztító vihar ejtett a lelkünkön sosem gyógyulnak be. Dehogy! Csak elrejtik magukat, mert túl kell élni.
"Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít. Szerintem ez nem így van. Az agy idővel - hogy megóvja magát - szövetekkel veszi körül a sebet. Így csökken a fájdalom, de a seb megmarad."
Ezzel egyetértek. Így van ezzel a szeretet is. Ha támadás éri, körülveszi magát gyűlölettel, hogy kivárhassa amíg újra ragyoghat. Azt hiszem erre mondják, hogy legjobb védekezés a támadás. A gyűlölet támad ezzel védekezik a szeretet.
Mindeki hálás lehet a szeretet érzéséért. Talán elcsépelt közhely, de ha mélyebben belegondolunk mennyi aspektusa van ennek, rá fogunk jönni, hogy mennyire színes is az embert körülvevő világ.
Annyit kellene tenni néha, hogy - egy szeles délutánon, vagy egy csendes éjjelen, mikor senki sem zavar - magunkba nézünk, mélyen a maszk mögé, hogy megláthassuk mennyi-mennyi érzést tagadunk, mennyire megtévesztjük saját magunkat néha.
UI:
Én még szeretek. De most az én védekezési mechanizmusom is beindult. Elrejtőztem. Nem tudom mennyi időre, lehet, hogy örökre... de hazudni nem akarok magamnak. Még akkor sem ha ennek a szeretetnek örökre bennem kell rekednie.
Azt hiszem nagyobb ajándékot sosem fogsz már kapni életed során, Te, ott a távolban mint azt, hogy én - mindaz után, ami történt - szembe merek magammal nézni és kimondani: Ebben a pillanatban gyűlöllek! Azért mert mélyen nagyon szeretlek és ahhoz, hogy megkapd amit akarsz nekem most ezt kell tennem. Egyedül így vagyok képes megtenni, amit muszáj. De tudd: a szeretet vár, az ajándékot sosem fogod elveszíteni még akkor sem, ha soha többé nem tartasz rá igényt és ha már én sem hiszem valahol, hogy értelme lenne átadni újra. Egyszer azt mondtam neked, vedd észre, hogy minden könnycseppem ajándék... így ajándék most az én gyűlöletem is, mert a szeretetből fakad!!!
"Hiába álmodik, átkozott az élet itt"
Most többre nem telik tőlem, csak pár kusza, értelmetlen sorra.
"Egy nőnek mindent bírni kell, a vére mégsem fogyhat el. Csak öntözi a felszakított földeket"
Túl hideg a reggel.
Túl kegyetlen.
Dermesztő a napsütés.
Fagyasztó a csönd.
A nyugalom gyilkos.
A fájdalom lüktető.
Az emlékek hazugok.
Az értelem könyörtelen.
Az érzelem halott.
Az idő pazarlás.
A jelek csalhatatlanok.
S én mi vagyok?
Ki vagyok?
Nem emlékszem magamra.
Idegen vagyok.
Ennyi tellett tőlem... majd holnap...holnap majd jobb lesz.