Holnap lesz a születésnapom. Mivel hölgy vagyok, nem árulom el hanyadik, de annyi támpontot adok, hogy 23 és 25 között mozog valahol :)
Ti várjátok a születésnapotokat?
Régen vártam. 3 olyan nap volt, ami nagyon fellelkesített. Szülinap, névnap, karácsony.
Mára ebből egyik sincs. Sőt... a születésnapom évek óta az évem egyik legroszabb része. Mindig történik valami rossz. Valami különös és zavarbaejtő. Így megy ez már régóta.
Tavaly mégis nagyon vártam. Mert elutaztam valakihez, akit nagyon szerettem. Annyit ábrándoztam, hogy milyen jó lesz, mulatni fogunk és Vele lehetek (pedig drága nagymamám mindig mondja, hogy az álmodozás az élet megrontója - de sosem hallgatok rá sajnos). Menetrend szerint akkor is bebizonyosodott, hogy tévedtem. Az április 30.-a szerencsétlen. Semmi sem úgy volt, ahogy vártam, pedig igazán igyekeztem.
Lázasan, betegen bolyongtam Vele a városban hosszú órákon keresztül a hidegben, mert nem törődött azzal, hogy szállást találjon előre, mindig volt neki sokkal fontosabb dolga 8 napon keresztül... nem lett volna baj ... bírom a strapát. Kikönyörögtem, hogy keressünk egy gyógyszertárat, mert nem kapok levegőt, nem bírok nyelni, muszáj valami gyógyszert szereznem. Nagy könyörgés után csak hajlandó volt bemenni egybe (nem vagyok gyerek, csak nyelvi korlátai voltak a saját intézkedésemnek)... épp zártak. De a gyógyszerész megszánt, mikor meglátta, hogy majdnem elsírtam magam a hír hallatán.
Reménykedtem, hogy majd biztos lesz valami jó meglepetés... de persze nem volt. Ott ültem egy csodás-idegen városban, a hidegben, az utcán, éjjel 10-kor és nem tudtam hol fogjuk tölteni az éjszakát. Emlékszem arra gondoltam, hogy még 2 órán keresztül van szülinapom, még van idő.
Egy órával később elvesztettem a türelmem... addig egy rossz szót se szóltam, nem akartam, nem volt szabad... de mikor már reszkettem a láztól és a hidegtől, na meg a szomorúságtól, attól, hogy baktatok mögötte és olyan hülyén érzem magam... akkor kifakadtam. Nem lett volna szabad. Én voltam a hibás, mint mindig. A hisztis.
Megálltam, ott, az utca közepén és csak annyit mondtam: 11 óra van és te még csak annyit se mondtál nekem egész nap, hogy boldog születésnapot kívánok.
Nem válaszolt. Csak annyit morgott, hogy már megint önző vagy...
Az lennék? Lehet... De az is lehet, hogy csak annyira vágytam, hogy évek óta először eltöltsek egy boldog születésnapot azzal, akit szeretek. És éjjel 11-ig bírtam ki szó nélkül, betegen a talpalást a hidegben, azon gondolkodva, hogy mi mindent terveztem (más kérdés, hogy valakik minden tervemet romba döntötték, mint mindig - a barátaim tudják kikről beszélek)... és mi jót lehetne még kihozni ebből a helyzetből. 650 mérföldet utaztam, toleráltam sok mindent és csak egy szép napot kértem. De igazából az is elég lett volna, ha odafordul hozzám, átölel és érzem, hogy fontos vagyok és szeret és csak annyit mond: Isten éltessen.
Egy önzőnek, ennyi is elég lett volna ahhoz, hogy megtörjön az átok.
Hirtelen jött most ez az emlék, mert félek. Mert holnap lesz és nem akarom újra. Ez a vákum ami körülvesz, talán idén megóv attól, hogy csalódjak ezen a napon. Jó lenne. Átaludni az egészet és álmodni egy szépet.
Olyat, ami az egész napot csak a valóság illuziójává tompítja.
Good nigth PRINCESS!
